Hát a londoni képek bizony elmaradtak. A beszámoló is, valahogy magam számára is. Csak bele-belehömpölyögtem ott a városba, vagyis jobban mondva vele együtt hömpölyögtem és hipp-hopp, már itthon is voltam.
De hogy eztán mi felé fordulok, megint kialakulóban. Majdnem naponta változik, néha már nagyon fárasztó.
Arra gondolok, megint válnak szét az énjeim, azaz a lehetséges életeim, mint anno, folyik mindegyik a maga medrében, de hogy aztán milyen tengerben érnek véget...
De hogy eztán mi felé fordulok, megint kialakulóban. Majdnem naponta változik, néha már nagyon fárasztó.
Arra gondolok, megint válnak szét az énjeim, azaz a lehetséges életeim, mint anno, folyik mindegyik a maga medrében, de hogy aztán milyen tengerben érnek véget...
Mégis-mégis, ennek ellenére még mindig érzem, motoszkál, hogy mind egyfelé mutat, csak egyiknek itt van buktatója, a másiknak épp máshol. És ugyanazt a térképet nem használhatom rájuk, nyilván, hát mindegyikhez kell rajzolnom megfelelőt. Az egyik részletesebb lesz, a másik elnagyolt, kusza skicc az egész, de lehet, hogy pont az lesz a megfelelő. Mert a térképkészítéshez persze kérdéseket is fel kell tennem magamnak folyton, a rajz pedig maga lesz a megoldás.
Ha lesz megoldás. Lennie. Kell.