Törökországi levelek III.

Dervisek

Konya városa tulajdonképpen a dervisekre építi az egész turizmust. Az utolsó kulcstartón is azt a jellegzetes repdeső mozdulatot és a hullámzó szoknyájukat láthatja az ide látogató. Először kissé eltúlzottnak éreztem ezt az ábrázolást, ahogy mereven oldalra fordítja a fejét a figura és széttárja a karját: egyik tenyere az ég felé mutat, a másikat lefelé fordítja a föld felé (így teremt kapcsolatot mindkét szférával).
De ma láttam őket élőben is és rá kellett jönnöm, hogy nagyon is hiteles ez az először kissé kicsavartnak tűnt mozdulatsor.

Igazából majdnemhogy leírhatatlan, hogy egyszerre milyen fantasztikusan meditatív, méltóságos és elképzelhetetlenül gyönyörű volt az egész. Készítettünk fényképeket és videókat is, de nem adják vissza igazán az élményt.
Hazafelé fogalmaztam meg ismét magamban: olyan nagyon jó bele-beleleskelődni más népek kultúrájába, együtt élni kicsit velük, de talán nem véletlenül születik az ember oda, ahová. Igazán csak a sajátját tudja megérteni...

Törökországi levelek II.

Konya

Ebben az országban szerintem meg a csecsemők szájából is cigaretta lóg cumi helyett. 

Ez persze csak vicc. 

A szálláson is minden szobában van hamutálca és még a buszvezetők is aktívan tolják. Ez csak akkor rossz, amikor az egyes és kettes ülésen ül valaki közvetlenül mögöttük. Persze kibírható, de azért elég furcsa. Biztosan azért is dohányoznak ilyen mennyiségben, mert az alkohol irreálisan drága (valami élvezeti cikk meg kell, ugye). Nem is látni senkit sörözni, inkább teát isznak, ami 1 TL átlagban (kicsit több, mint 100 HUF)

Ma a legkedvesebb élményem az volt, amikor J. a város nagy parkjában hagyott a csomagokkal, hogy szállást keressen és körém szegődött három 6-8 éves gyerek. Mint kiderült, fotózkodni szerettek volna. Először azt hittem, hogy azt kérik, hogy én fotózzam le őket, de aztán némi mutogatást követően kiderült, hogy velem szeretnének 1-1 képet. Ezt most sem értem még, annyira nem vagyok egzotikus jelenség, vagy mégis? :)
Rögtön a gyerekek után egy bácsika telepedett mellém és beszélgetni kezdtünk. Először meg voltam róla győződve, hogy legalább egy szőnyeget szeretne eladni nekem (vannak már tapasztalataim...), de aztán nem erről volt szó: mint utóbb J-vel összeraktuk, ő egy nyugdíjas és ott sétálgat egész nap az önkormányzat által fenntartott park teázója közelében és szóba elegyedik idegenekkel, aztán teázik velük - velünk is ez történt, de nem bántuk, kedves volt. Aztán ahogy jött, olyan gyorsan el is tűnt, mint egy kóbor dzsinn :) (a városrész neve egyébként Alaaddin :)) 

Törökországi levelek I.

Ankara 

központi buszpályaudvar

21:37

29,5 fok

Errefelé nagyon jó a távolsági buszközlekedés. Keresztül-kasul lehet utazni az országot tulajdonképpen luxusban: egészen olyan, mint egy repülőjárat, csak a földön. Nemcsak vizet, kávét, teát, rostos levet lehet kérni akárhányszor az ember megkívánja: idefelé jövet jégkrémet is kaptunk. 

A központi buszpályaudvar is egy repülőtérre emlékeztet: iszonyú méretekkel rendelkezik. Rengeteg busztársaság pultja van kint, nem is hinné az ember, hogy ennyi meg tud élni egymás mellett, közel azonos színvonalat nyújtva.

A buszozás egyetlen hátránya csak az idő: két és fél hétre jöttünk, de nagyrészt az utazással telnek napok

Göremébe indulunk helyi idő szerint éjjel 1-kor, reggelre ott is leszünk. Nagyon meleg van és semmi levegő - próbálunk kicsit aludni az emeleten lévő váró padjain, de sajnos igen kényelmetlen - bár, ahogy elnézem, J-nek ez sem akadály...